Citrom
A citrom annak ellenére, hogy nálunk nem honos és nem is terem meg, mégis szinte mindennapos gyümölcsünk. Gyakran alkalmazzuk, mint izesitőszert teába, levesekbe, ételekhez, készithetünk belőle limonádét a nyári hőségben, de akár még a héját is felhasználhatjuk sütemények készitéséhez. A frissen csavart citromlé kiváló betegség megelőző hatással bir.
A citromot először valószinűleg az Indus völgyében termesztették Kr.e. 2500-tól, erre utalnak az onnan származó régészeti leletek, melyekben citrom alakú fülbevalókat is találtak.
A Kr.u. 1 században a gyümölcsöt már Palesztinában is ismerték és használták, valószinűleg ekkor már Görögországban is nagy ültetvények voltak. Lassan elterjedt a Romai Birodalomban is, gyakran általános ellenméregként használták levét. Pompei mozaikjain is felismerhető a citrom. Azonban ebben az időben a gyümölcs nagyon drága volt, és különlegességnek számitott.
A 18-19 században az arabok is elkezdték termeszteni a citromot, főként Andalúziában, Sziciliában, valamint a Szahara óázisaiban. A gyümölcs azonban csak a késői középkorban lett igazán népszerű, valószinűleg a Keresztes Hadjáratból visszatérők révén. A kórból fennmaradt ételreceptek közül sokban találhatjuk meg a citromot, melyet az agyonfűszerezés kiváltására javasoltak.
XIV. Lajos udvarában a citromot nem evésre, hanem szépitkezésre használták. Segitségével pirositották az ajkakat. A királyok gyakran ajándékba küldték egymásnak a naranccsal együtt, hogy ezzel is bizonyitsák gazdagságukat. A hajósok pedig rummal keverve, a skorbut megelőzésére és kezelésére fogyasztották, hiszen a C-vitamin tartalma bőséges védelmet nyújt a betegéggel szemben.
A citromnak napjainkban három fő tipusát ismerjük. A leginkább elterjedt a savanyú citrom, amit mindennapjainkban használunk. A másik tipus a zöldcitrom, amit lime néven is emlegetünk, inkább kesernyés-édeskés, mint savanyú. Harmadik tipusa az édes citrom, amit nem termesztenek, igy nehéz hozzájutni, de zamata rendkivüli.
A citromban számos értékes hatóanyag található. Közismert és régóta használt C-vitaminja. A citrommal kapcsolatba elvégzett tudományos vizsgálatok száma meglepően csekély, ennek valószinűleg az az oka, hogy egyrészt beskatulyázták, mint a C-vitamin forrás és skorbutellenes gyümölcs (ezt a hatását már nem is kellett kisérletesen igazolni), másrészt nem alkalmas olyan mértékű fogyasztásra, mint pl. a narancs. Fontos tudni, hogy a citrom rendkivűl savas, ezért károsithatja a fogzománcot. A citromhéj felhasználásával kapcsolatban pedig meg kell emliteni, hogy általában gombaölő anyaggal permetezik be a penészedés megelőzése érdekében, igy mielőtt a héját belereszelnénk ételeinkbe, érdemes alaposan megmosni, illetve áztatni.
Antioxidáns hatás
A citromban találhatunk antioxidáns vegyületeket, melyek képesek megkötni a keletkező szabad gyököket. Ezek a káros vegyületek ártalmasak lehetnek a sejtek számára, és felelőssé tehetőek, olyan betegségekért, mint a neurodegenerativ elváltozások, érrendszeri betegségek, vagy a daganatos megbetegedések. A citromban elsősorban a C-vitamin, valamint a limonén nevű anyag biztositja az antioxidáns hatást. Igy a citrom és a citromlé rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk egészségünk megelőzéséért.
Daganatellenes hatás
A citromban lévő hatóanyagok egy része daganatgátló hatással rendelkezik. Kimutatták, hogy képesek gátolni azt a pumpamechanizmust a tumor sejtekben, amely felelős azért, hogy a daganatok gyógyszer rezidensekké válnak. A citromlé önmagában képes ezt a rezisztencia pumpát bénitani. Ez segitheti a rákellenes szerek hatékonyságát.
Ezenkivül a citromban található kumarin tipusú anyagok erőteljesen megakadályozzák olyan nitro-vegyületek keletkezését a szervezetben, melyek karciogén hatással birnak. Ez is hozzájarul ahhoz ,hogy a citrom a rákmegelőzés egyik természetes eszköze, ha rendszeresen fogyasztjuk.
Emésztést elősegitő hatás
A citrom vagy citromlé fogyasztását követően a hasnyálmirigy emésztőenzimei nagyobb mértékben termelődnek, igy mind a zsirok, mind a fehérjék, mind pedig a szénhidrátok emésztése könnyebben és gyorsabban megy végbe. Nem véletlen, hogy már a középkorban felfedezték, hogy az ételek sokkal könnyebben emészthetővé válnak, ha egy kis citrommal megcseppentik vagy fűszerezik. Érdemes tehát minél több citromot csempészni ételeinkbe, és kiváltani vele pl. a nem túl egészsége ecetet.
Apoptózisra gyakorolt hatás
Az apoptózis a programozott sejthalál folyamata, amely genetikailag kódolt minden sejtünkben. Az egészséges sejtek esetében az a a cél, hogy ezt a folyamatot lassitsuk, míg a daganatos sejtek esetében az apoptózis gyorsitása kivánatos. A citromból nyert illóolaj speciális hatással bir az apoptózisra. Kimutatták hogy a citromolaj bonyolult biokémiai mechanizmusokon keresztül képes lassitani egyes agysejtek programozott sejthalálát, ami azt sugallja, hogy a szellemi frissesség megőrzésének egyik eszköze lehet. Ugyanakkor az is kiderül, hogy egyes daganatsejteken a citromból kivont flavonoid tipusú vegyületek gyorsitani képesek a sejthalált, azaz elősegitik a rákos sejtek elpusztulását. Ez azért is fontos, mert a daganatsejtek esetében gyakran úgy tűnik, hogy elveszett belőlük a programozott sejthalál, és ezért növekednek szinte gátlástalanul a szervezetben. A citrom kivonatanyagai valamelyest fékezni tudják ezt a gyors osztódást.
Népgyógyászati felhasználás
A citromot általános szer meghülésben, influenzában, ahol nemcsak C-vitamin tartalma, hanem állitólagos baktérium- és virusölő hatása miatt is hatékony. A narancshoz hasonlóan, női hormontermelési zavarok orvoslására is javasolják feltételezett fitoösztrogén tartalma révén. Vizelethajtóként, érfal erősitőként, gyomorpanaszokra, reuma, magas koleszterinszint, torokfájás, immungyengeség, szájpenész, asztma és izomgörcsök esetén is ajánlják. A fenti hatásokat tudományosan azonban eddig nem sikerült teljes mértékben igazolni.
Dr. Gáspár Róbert