Mák

A mák Délkelet-Európában és Ázsia nyugati részén honos, ugyanakkor nálunk is termesztett és kedvelt. A magyar mákos kalács vagy mákos tészta világhirű, de a világ legtöbb országában félnek a fogyasztásától, mivel attól tartanak, hogy a máktejből származó ópium a mákszemeken keresztül is kifejti hatását. Ebben ugyan van némi igazsság, de egyáltalán nem veszélyezteti egészségünket.

A mák feljegyzett története lényegében az ópium történetével egyezik meg. Kr.e. 4000-ben már a sumérok rajzaikon ábrázolták a növényt, melyek sugallják azt az örömérzetet, amit az ópium nyújtott nekik. Éppen ezért "az öröm virága" névvel is illették. A sumérok hamar tovább adták a mákkal szerzett tapasztalatokat és magát a növényt is az assziroknak, akiktől a babiloniakon keresztül Egyiptomba. Kr.e. 1300 körül az egyiptomiak Théba városában kezdték el termeszteni az általuk "fehér lótusznak"-nak hivott mákot. Az egyiptomi gyógyeljárásokat tartalmazó Ebers-papiruszok számos, máktartalmú szer leirását is őrzik, melyeket elsősorban fájdalomcsillapotásra használták.

Kr.e. 330-ban Nagy Sándor hóditásai során elvitte a mákot Perzsiába és Indiába, ahol szintén hamar rájöttek bóditó hatására. Hamarosan az egész mediterrán vidéken ismert lett, népszerű volt a görögök, rómaiak és az arabok kérében is. Krétán az asszonyok termesztették a mákot. Hippokratész, görög gyógyitó pedig arra a következtetésre jutott, hogy az ópium jól használható gyógyszerként. A Kr.u. 1.századtól egyre gyakrabban alkalmazták vérhas járványok és egyéb hasmenések esetén. Az ókorban egyébként a mákot fűszerként is haszbálták, gyakori volt az a szokás, hogy a kenyeret mákkal szórták meg és úgy sütötték ki. Az igy készült étel korábban még az olimpiára készülő versenyzők asztalán is alapfogásnak számitott egyes területeken.

A 17. századra a növény elérte Kinát és Indiát, és súlyos ópiumfüggőségbe taszitotta a lakosság jelentős részét. A 19. századra sikerült az ópiumban lévő hatóanyagokat azonositani, melyek közül a morfint fájdlomcsillapitásra, a kodeint köhögésre és fájdalomcsillapitásra, a papaverint pedig görcsoldásra használjuk mind a mai napig. Az ópium sok vegyületet tartalmazó elegyét pedig hasmenés kezelésére, valamint fájdalom- ls köhögéscsillapitásra lehet alkalmazni. Egy tehetséges magyar gyógyszerész, Kabay János megoldotta a morfin előállitását a mákszalmából, ami lényegesen egyszerűbbé tette e fontos hatóanyag kinyerését. Módszerét, természetesen némileg módositva, napjainkban is alkalmazzák.

A mák hazsnálhata Magyarország régre nyúlik vissza. A régi időkben előszeretettel adták a mákgubó főzetét, vagy a máklevelet sirós, nyugtalan gyerekeknek. Ezenkivűl számos babonaság is kötőfött hozzá. Azt gondolták, hogy a mák apró magjai leveszik a rontást, valamint termékenységet és bőséget adnak. Használták jósláshoz is, elsősorban szerelmi jellegű kérdésekben, de halotti torokon is voltak gyakran mákos sütemények. Napjainkban inkább a téli időszakhoz, a karácsonyhoz kotődnek a mákos ételek.

A hétköznapi életben a máknak hivott mákmagokat mindezidáig nem vizsgálta különösebb súllyal a tudomány az egészségmegőrzés szemszögéből, pedig rendkivűl gazdag kálcium, cink, réz, vas, mangán, szelén és E-vitamin forrás emellett igen magas a zsiros anyag és energiatartalma. Olajossága miatt könnyen avasodik, ezért lehetőleg őretlenül, száraz, hűvös, sötét helyen tároljuk (pl. hütőszekrény). További alapos vizsgálatok szükségesek a mák kedvező élettani hatásainak a tisztázásához, hiszen minden bizonnyal jóval több van belőlük, mint amennyit jelenleg ismerünk.

Daganatgátló hatás

Néhány vizsgálat tanúsága szerint a máknak egészen biztató rákmegelőző hatása van. Kimutatták, hogy a cigarettafüstben és más égéstermékekben is előforduló benzpirén nevű vegyület által okozott daganatos eváltozásokkal szemben a mák kifejezett gátló hatást tanusit. Az is kiderült, hogy ez a védő tulajdonság annak köszönhető, hogy elsősorban az emésztőrendszerben jelentősen fokozza a szervezet normálisan is meglévő, és a daganat kialakulás ellen működő enzimének (glutain-S-transzferáz) aktivitását. Ennek következtében véd a kromoszómakárosodásoktól, valamint állatkisérletben igazolták, hogy kivédi a benzpirén csontvelőt kárositó hatását is. Ezek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a mák rendszeres fogyasztásával hozzájárulhatunk a rákos elváltozások csökkentéséhez.

Ásványianyag forrás

A megfelelő ásványi anyag bevitele rendkivűl fontos az egészség megőrzésében. Különnös jelentőséggel bir ez gyermekkorban, amikor is a megőrzés mellett az egészséges fejlődést is biztositani kell. Tekintettel arra, hogy a mai gyorsétkezési kúltúra meglehetősen hiányos tápanyagokban, igy igen gyakran alakulhat ki kálcium és magnézium hiány a szervezetben. Magyar gyerekekkel végzett vizsgálatokban kimutatták, hogy számukra az egyik legjobb kálcium- és magnéziumforrás éppen a mák, amit a legtöbben szivesen is fogyasztanak el. Emellett természetesen a zöldségfélék és a hüvelyesek is fontosak lehetnek e tekintetben.

Morfintartalom

Sokan félnek a mák fogyasztásától abból kiindulva, hogy a benne lévő kábitószerek, elsősorban a morfin, tompitja tudatukat. Nagyon érzékeny analitikai módszerekkel igazolták, hogy mákos étel fogyasztása után valóban kimutatható mind a vérben, mind pedig a vizeletben a morfin és származékai, de ez olyan kicsi mennyiségben van jelen, ami semmilyen következményekkel nem jár a koncentráció vagy a reflexek tekintetében. Azonban fel kell hivni a figyelmet, hogy a morfin ott szerepel a sportolók doppinglistáján, igy egy jó mákos tészta után a vizsgált személy akár pozitiv doppingtesztet is produkálhat.

Népgyógyászati felhasználás

A népgyógyászatban a mákot köhögésre, megfázásra, inluenzára, sárgaságra, asztmára és hőguta ellen is javasolják. Azonban ezeket a hatásokat tudományos módszerekkel nem bizonyitották.


Dr. Gáspár Róbert