Kókuszdió

A kókuszdió a kókuszpálma termésének a magja, mely 18-30 méteresre is megnő. A termés héját leszedésekor eltávolítják, így hozzánk már csak a jól ismert barna színű, kemény héjú csemege jut el. A kókuszpálma meglehetősen veszélyes, minden évben több száz, köztük nagyon sok halálos baleset történik, mivel a kókuszdió, mivel a szedők leesnek a fáról, fejükre esik a kókuszdió, vagy az egész kókuszpálma. A kókusz nevét onnan kapta, hogy a dió alapján van három csíranyilása, melyek pontoknak látszanak. Ezeket a pontokat a spnayol vagy portugál felfedezők kísértetnek, vigyorgó fejnek vagy majomarcnak nézték, amit a "coco" szóval írtak le. A csíranyílásoknál a kókuszdió könnyen kilyukasztható, és ezen keresztül kifolyathatjuk a nagyon értékes kókuszvizet. A kókuszvíz nem keverendő öszze a kókusztejjel, melyet friss kókuszreszelék forró vízzel való összekeverésével készítenek. A kókuszdió belső húsához úgy juthatunk a legkönnyebben, ha kezünkbe tartva egy kalapács élével a dió felső harmadát, nem túl nagy, de alaposs ütésekkel körberepesztjük. Igy szép és szabályos módon tudjuk elválasztani a dió tetejét, hasonlóan ahhoz, mint amikor lágy tojás felső részét csapjuk le a késsel.

  A kókuszdió történetét kissé homály fedi, mert ma is vitatkoznak azon hogy a Föld melyik részéről terjedt el. A legvalószínűbb, hogy Malajziában és Indonéziában termesztették az első kókuszpálmákat, és innen vitték szét a hajósok a Ráktéritő és Baktéritő közi trópusi vidékekre, amelyek ma is a kókusz élőhelyei.

  A korai szanszkrit írások szerint Indiában nagyon fontos volt a kókuszpálma, úgy is hívták, hogy "kalpa vriksha", ami annyit jelent, hogy "az élet minden szükségletét adó fa". A kókuszdió Indiából az arab tengeri kereskedőkön keresztül jutott el Kelet-Afriába kb 3000 évvel ezelőtt. Marco Polo utazásai során (13-14. század) Szumátrán és Indiában találkozott a kókusszal, és nagy hatást gyakorolt rá. Elnevezte "Fáraó dió"-nak, mivel tudta, hogy a Kr.u. 6. században az arabok Egyiptomba is elvitték a diót. A 16. században Magellán hajóinak legénységét Guam szigetén a bennszülöttek által adott kókuszdiók mentették meg az éhenhalástól és a kiszáradástól.

  Az útleírások és beszámolók ellenére a trópusokon kívűl élők számára a kókuszdió ismeretlen volt egészen a 19.századig. Ekkor azonban egy angol, J. W. Benett, értekezést írt a róla, melyben arról számol be, hogy a héjából készült faszén jól tisztítja a fogakat, vagy a kókuszviz kiváló ránctalanítószer. Ez a mű felkeltette az érdeklődést a kókusz iránt. Az 1900-as évekre már nemcsak gyógyászati, hanem táplálkozási szempontból is népszerűé vált, mivel az édességgyártók előszeretettel alkalmazták a kókuszreszeléket süteményekben, csokoládékben.
Jelenleg a legnagyobb kókusztermelő országok Indonézia, Malajzia, India, Sri Lanka és a Fülöp-Szigetek. Ezekben és más trópusi országokban még ma is sok babona és hiedelem kapcsolódik a kókuszdióhoz. Észak-Indiában a termékenység szimbólumaként, kezelik és mielőtt egy asszony teherbe szeretne esni, elmegy a paphoz, hogy megkapja a neki szánt különleges kókuszdiót. A szamoák azt hiszik, hogy a földre leesett kókuszdió már valakié, és aki jogtalanul elveszi, azt majd a szellemek gyötörni fogják. Tháiföldön a friss kókuszdió az első szilárd étel, amit a csecsemő eszik, és egy pap eteti meg vele. Új-Guineában ma is azt hiszik, hogy a kókuszpálma annak az embernek a fejéből nőtt ki, aki először halt meg a szigeten. Balin a nőknek még érinteni is tilos a kókuszpálmát, nehogy magukba vezessék a termékenységét, és még több gyerek szülessen. Ezek a hiedelmek is mutatják, hogy a kókuszdió rendkívül fontos szerepet tölt be a trópusi emberek mindennapjaiban, és természetesen a táplálkozásában is.

  A modern tudomány eszközeivel számos vizsgálatot végeztek a kókuszdió emberi szervezetre gyakorolt hatásai tekintetében, Kimutatták, hogy külsőleg a kókuszzsír segít a hajregenerációban, és gyorsítja a sebgyógyulást. A táplákozással kapcsolatos vizsgálatok egyik középpontja a kókuszzsír, mely ugyanolyan telített zsírokat tartalmaz, mint az állati zsiradékok, ezáltal káros lehet a szervezetre. A kókuszhús hihetetlenül gazdag ásványi anyagokban és nyomelemekben egyaránt. A másik középpont a kókuszvíz hatásainak vizsgálata, mely összetételében nagymértékben különbözik a kókuszhús anyagaitól.

Rehidratáló hatás

  Rehidratációra akkor van szükség, ha a szervezet túl sok vizet vesztett akár sportolás, akár valamilyen betegség, vagy csak egyszereűn szomjazás következtében. A rehidratáció oldatnak nemcsak vizet, hanem megfelelő mennyiségű ásványi anyagot is kell tartalmaznia annak érdekében, hogy ne csak a vízpótlást biztosítsa, hanem a pótolja az elveszett sókat is. Általában mesterséges oldatokat készítenek erre a célram, ugyanakkor a kókuszvíz természetes megoldást kínál. Kimutatták, hogy nagy sportteljesítmények után a kókuszvíz fogyasztása helyreállítja a só- és vízháztartást, és lényegében olyan hatása van, mint az ún. fiziológiás sóoldatnak, azzal a különbséggel, hogy nemcsak nátriumot, de káliumot, magnéziumot és kálciumot is tartalmaz. Tisztaságára és minőségére az is jellemző, hogy azokon a trópusi területeken, ahol baleset vagy más életveszélyes állapot esetén nincs közelben a kórház, akár a kókuszvíz intravénás beadásával is lehet próbálkozni, mert a betegeknek ezáltal jó esélyük van a túlélésre. Az is kiderült, hogy enyhe hasmenésben gyerekeknél otthon is alkalmas a rehidratációra. Hangsúlyozni kell, hogy súlyos hasmenés, vagy veseelégtelenség esetén egyáltalán nem alkalmazható.

Vércukorszintre gyakorolt hatás

  A cukorbetegségben szenvedők számára nehézséget jelent, hogy a fehérlisztből készült ételek jelentős mértékben emelik a vércukorszintet, így ezekből csak minimális mennyiséget fogyaszthatnak. A kókuszból lisztpótló terméket, ún. kókuszlisztet lehet készíteni, melynek a vércukoremelő képessége messze elmarad a fehér kenyértől, és nagyságrendileg megegyezik a teljes őrlésű gabonából készült kenyérével. Az egyetlen hátránya a kókuszlisztnek, hogy magas a zsírtartalma, melyet az előállítás során drasztikusan csökkenteni kell.

A kókuszzsír szervezetre gyakorolt hatásai

  Ahogyan az már az előzőkben említésre került, a kóuszdió telített, azaz az állati zsírokkal megegyező szerkezetű zsiradékokat tartalmaz. A telített zsírok felelősek elsősorban az érfal károsodását előidéző folyamatok beindulásáért. Kimutatták, hogy a kókuszdió fogyasztása emeli a vérben a lipidek és a koleszterin szintjét, köztük a rossz koleszterinét is. Ugyanakkor ez nem egyértelműen káros, mivel egyes adatok szerint India bizonyos részein, ahol nagyon sok kókuszdiót fogyasztanak, a kókuszfogyasztóknál nem gyakoribb a szív és érrendszeri betegségek a kókusztól tartózkodókhoz képest. Emellett a kókuszzsír tartalmaz olyan komponenseket is, melyek változatlan formában szívódnak fel, és ezáltal gyors energiaforrásként szolgálnak. Ezt jól ki lehet használni a csecsemőknek szánt ételekben vagy speciális diéták részeként. Az is bizonyítást nyert, hogy a kókuszzsír 4 hetes fogyasztása csökkenti a koleszterin termelődést, mig ugyanez pl. a vajról nem mondható el. Mindezek alapján megállapítható, hogy bár a kókuszzsír nem nevezhető egészségesnek, mégis sokkal kevésbé ártalmas, mint az állati zsiradékok. Éppen ezért nagy valószínűséggel mértékletes fogyasztása nem jelent veszélyt az egészségre, sőt, egyes esetekben kifejezetten előnyös lehet.

Népgyógyászati felhasználás

  A népgyógyászatban a kókuszdiót a trópusi tapasztalatok alapján számos betegségre alkalmazzák. A kókuszvizet lázcsillapításra, fejfájásra, gyomorégésre, szíverősitőnek, illetve terhesség alatti erősítőnek fogyaszják. A dió fehér húsát pedig fertőzések esetén adják. A fenti hatások tudományos módszerekkel mindezidáig nem bizonyítottak.


Dr. Gáspár Róbert