Hagyma

Talán nincs a világnak olyan tája, ahol ne ismernék és ne szeretnék a hagymát. Nélküle egyetlen igazi magyaros étel el sem képzelhető. Habár a hagymapucolásról valószínűleg mindenkinek a könnyezés jut eszébe, valójában a hagyma története korántsem szomorú.

A növény feltehetően Ázsiában őshonos, habár valamennyi kontinensen vadon is előfordul. Kr. e. 3500 körül már az étkezés része volt Ázsiában, hiszen hamar felismerték, hogy a hagyma egy olyan növény, ami átvészeli a telet is, és ennek köszönhetően egész évben hozzáférhető táplálékforrásul szolgál. Babilonban, Úr városában, a királyok már a Kr. e. 2100-as években termesztették, Mezopotámiában pedig, Hamu-rabi törvénykönyve szabályozta, hogy a szegényeknek havi rendszerességgel kenyeret és hagymát kell biztosítani. Az ókori Egyiptomban szintén nagy jelentősége volt a hagymának, istenként tisztelték, mivel úgy hitték, a gumó gömbölyű formája, valamint koncentrikus mintázata az örökkévalóságot jelképezi. A fáraók sírjába rendszerint hagymát is tettek, sőt, volt, akinek halála után a szemüregét is ezzel töltötték ki (pl. IV Ramszesz). Bár az egyiptomi művészek számos zöldségfélét örökítettek meg különféle fémmunkában, mégis a hagyma volt az egyetlen, amit aranyból ábrázoltak. A Biblia is említést tesz a hagymáról, amikor az egyiptomi fogságból kihozott zsidó nép a pusztai körülmények miatt lázadozva, többek között, visszasírja az egyiptomi hagymákat is (4Móz 11,5).

A hagyma szeretetét az ókori görögök is folytatták, a beszámolók szerint a görög atléták nagy mennyiségben fogyasztották, mivel úgy tartották, hogy megkönnyíti a vér egyensúlyban tartását, ami felfogásuk szerint a jó teljesítményhez elengedhetetlen volt. Nagy Sándor katonái is a csaták előtt hagymát ettek, mert úgy hitték, hogy minél erősebb hagymát eszik valaki, annál nagyobb lesz a fizikai ereje is. Egyébként igencsak költséges lehetett mindez, mivel abban az időben a hagymának borsos ára volt, csak a jómódúak engedhették meg fogyasztását.

Miután Róma leigázta a görögöket, a hagyma továbbra is közkedvelt és értékes maradt, a római gladiátorok a harc előtt hagymalevet ittak, hogy erősítsék izmaikat. Ugyanakkor ebben az időben kezdődött az a „divat", hogy a hagyma bár jó, mégis kellemetlen lesz tőle a lehelet, ezért az első ókori római szakácskönyvben, melyet Api- cius írt a gazdagoknak szánt ételekben, már nem szerepel a hagyma, csupán mártások és saláták illatosítá- sára, ízesítésére használták. Pom- peiben a gyümölcs és zöldségárus testület kizárta azokat, akik hagymát árultak, így aztán meg kellett alakítaniuk a saját csoportosulásukat, ami elég jól sikerült, hiszen a város romjainak feltárásakor a közkedvelt bordély épületében nagy kosár túlfőzött hagymát is találtak, amit minden bizonnyal az ott szórakozó városi előkelőségeknek készítettek.

A hagyma töretlen népszerűsége a középkorban sem lankadt, Nagy Károly saját kertjébe ültetett belőle, és a Frank Birodalomban a földhasználat hivatalos fizető eszköze is lett. Kolumbusz Kristóf jóvoltából az európai hagyma eljutott Amerikába is, ahol az indiánok nagy lelkesedéssel fogadták és termesztették. Az orvosok ekkor már fejfájás, kígyómarás és hajhullás ellen is javasolták a hagymaevést (újabban a belőle készült levet külsőleg újra javasolják a foltos kopaszság eseteiben), később a protestánsok Amerikába vándorlásakor pedig egyetlen orvosságuk volt a hosszú út alatt.

A hagyma kapcsán mindenképpen meg kell említenünk hazai történetét, mely elsősorban Makó városához kötődik. A világhírű makói hagymatermesztés kezdete valószínűleg a török időkre vezethető vissza, feltételezhető, hogy az első növényeket ők, illetve a Közép-Ázsiából miattuk menekülő délszláv népek hozták be hazánkba. A hagyma igazi művelése a 19. században kezdődött, amikor a Makón lakó zsellérek jobbágyi kötöttségek nélkül kertészkedtek, és kiskertjeikben hagymát és más zöldséget is neveltek, míg az uradalmi birtokokon csak gabonatermesztéssel és szőlőműveléssel foglalkoztak. Az 1821-es árvíz elpusztította a makói szőlőket, közel öt milliót kellett kivágni, helyükre viszont veteményeskerteket telepítettek, sok hagymával. A megélénkülő kereskedelem aztán tovább növelte az igényeket, az 1858-ban elkészült Bécs-Budapest-Temesvár vasútvonal pedig megnyitotta a soha nem látott lehetőségeket. Mindez megalapozta a világhírű magyar hagyma jövőjét, amely még a mai napig is biztos névjegye hazánknak.

A hagymának nemcsak története, hanem gyógyereje is rendkívüli, számos bizonyítékkal rendelkezünk arra nézve, hogy fűszeres íze mellett az egészségmegőrzés egyik fontos eszköze.

Daganatellenes hatás

A hagyma rák elleni hatásáról számos vizsgálati eredmény áll rendelkezésre. Kimutatták, hogy rendszeres fogyasztása jelentősen csökkenti a prosztatarák kialakulásának esélyét. E védőhatás valószínűleg összefüggésben van a hagyma szelén tartalmával, mivel régóta feltételezik, hogy a szelén megakadályozza e daganattípus kifejlődését. Nőgyógyászati tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy az elfogyasztott hagyma mennyiségével arányosan csökken az emlőrák kockázata. Ugyanakkor egy 120 ezer embert magába foglaló vizsgálat a hagymával kapcsolatban nem tudott semmilyen bizonyítékot találni arra nézve, hogy védene az emésztőszervi daganatok kialakulásával szemben. A növény daganatgátló hatása a szelénen kívül a benne található, DNS védő flavonoidoknak, valamint szerves kénvegyületeknek (mely a szagukat is adja) köszönhető, melyek nagy valószínűséggel antioxidáns tulajdonságuk révén képesek meggátolni a rosszindulatú folyamatok elindulását a szervezetben. Újabban azt is kimutatták, hogy a hagyma hatóanyagai meggyorsítják a tumorsejtek programozott sejthalálát (apoptózis), ezáltal megakadályozzák a daganatok növekedését.

Szív – és érrendszeri megbetegedések elleni védelem

A hagymafélék jelentős hatást gyakorolnak a vérkeringésre és a vérlemezkék működésére. A hagymából származó hatóanyagok képesek gátolni a vérlemezkék rögképzését, ezáltal olyan betegségek kialakulását, mint a szívinfarktus, az agyi érka- tasztrófák (stroke), vagy a tüdőembó- lia. Ez a tulajdonságuk abból adódik, hogy képesek gátolni a rögképződéshez szükséges enzim, valamint közvetítő anyag (tromboxánok) működését úgy, hogy emésztőrendszeri mellékhatásokat nem okoz (mint pl. az acetil- szalicilsav). Emellett képesek fokozni a szervezet immunvédelmét is. Olívaolajjal kombinálva jelentős vérnyomáscsökkenést is eredményeznek, mely hatás kb. 2 hét rendszeres használatot követően jelentkezik. A vérnyomáscsökkenéssel együtt csökkenti a vér sűrűségét (viszkozitását) is, mely további védelmet nyújt vérrögök ellen.

Antibiotikus hatás

Mindenki tapasztalhatta már, hogy megfázás esetén gyorsabban gyógyulunk, ha rendszeresen hagymát is eszünk. Ennek a megfigyelésnek az a magyarázata, hogy a hagymában bőségesen találhatunk olyan baktériumpusztító vegyületeket, amelyek ilyen esetben meggyorsítják a betegség leküzdésének folyamatát. Emellett a hagyma anyagai a fogak szuvasodását, okozó baktériumokat, valamint különféle gombákat is képesek elpusztítani, illetve szaporodásukban meggátolni.

Cukorbetegség elleni hatás

A cukorbetegek számára minden olyan étel nagy kincs, ami nem emeli drasztikusan a vércukorszintet. Jó hír, hogy a hagyma rendszeres használata kifejezetten csökkenti a vércukrot, ráadásul még a koleszterinszintet is, ami a cukorbetegeknél fontos kérdés, hiszen a magas koleszterinszint általában e betegség velejárója. A hagyma vércukor csökkentő hatása kb. 50%-a egyes tabletta formában használt antidiabetikus gyógyszerekének.

Népgyógyászati felhasználás

A népgyógyászatban a hagymát a fentieken kívül féregtelenítésre, májvédelemre, székrekedésre, sebgyógyulásra is javasolják. Ezeket a hatásokat azonban az eddig elvégzett vizsgálatok nem tudták bizonyítani.



Dr. Gáspár Róbert